Már másodszor szervezik meg a tokaji aszú napját, vagyis az Aszú Day nevű kezdeményezést. Az ötlet célja az, hogy évről-évre egy bizonyos napon felhívja a figyelmet erre az egyedülálló, különleges magyar borra, melynek elsődleges termőterületét a Tokaji borvidéket már 1737 óta jegyezik, mint a világ első zárt borvidékét.
A Nemzetközi Tokaji Aszú Napon, az Aszú Day-en erre a borvidékre és az innen származó természetes édes borra szeretnénk felhívni a figyelmet a szervezők. Illetve arra, hogy milyen kirobbanó ízhatásokat érhetünk el, ha a desszertborkén emlegetett aszút, nem csak desszertek mellé kóstoljuk. Egy éve a szecsuáni ételek fűszeres ízével házasították az édes tokajit, most viszont a nemes libamáj áll a középpontban. Ha tehetik, kóstolják együtt a kettőt.
A felhívásuk, hogy kóstoljuk meg a tokaji aszút, és osszuk meg az élményt másokkal is, mutassuk meg, hogy mit is ittunk! A #aszuday hastag alatt, emlékeinket megoszthatjuk a Facebook-on és az Instagrammon is, a lényeg hogy még többen kedvet kapjanak egy pohár tokaji aszúhoz.
A tokaji aszú csodája
A vulkanikus alapkőzet a borok ásványos karakterét és a feszes savszerkezetet adja, a folyók által befolyásolt őszi, párás mikroklíma pedig segíti a Botrytis cinerea nevű nemespenész kialakulását, aminek köszönhetően megjelennek az aszúsodott szőlőszemek. Ezeket a bogyókat, amelyekben a cukor koncentrálódik, kézzel, több körben, az őszi hónapokban folyamatosan szedik. A szigorúan meghatározott borkészítési eljárást minden termelőnek be kell tartania, így csak a borvidéken engedélyezett hat szőlőfajtából készülhet. Azonos évjáratú borba vagy erjedő mustba áztathatják az aszús szemeket, a kierjedés után a maradékcukor-tartalomnak pedig minimum 120 gramm/liternek kell lennie, és kötelező hordós érlelésnek is alávetni a bort.
További információkat az aszuday.com oldalon és a facebook.com/ instagram.com/ aszuday közösségi oldalakon talának.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.