Elindult a Ryanair Budapest-Ammán járata

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 31. 19:59

A mai napon 14.35-kor landolt először a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a Ryanair új, Budapest és Ammán között közlekedő repülőgépe. A téli menetrendben üzemelő új járat hetente kétszer, szerdán és vasárnap a kora reggeli órákban (egészen pontosan 7:05-kor) indít járatokat, amelyek 3 óra 25 perc repülési időt követően érkeznek a jordán fővárosba.

Forrás: Budapest Airport

Évekkel ezelőtt volt ugyan a Royal Jordanian légitársaságnak budapesti járata, de ez később megszűnt, a Ryanair viszont újra fantáziát lát a Közel-Keletre közlekedő járat elindításában – olvasható a Budapest Airport közleményében. Részben azért, mert Ammán még télen is kellemes, mediterrán klímával várja a látogatókat, részben pedig azért, mert Jordánia a nyugalom és a biztonság szigetének számít a forrongó Közel-Keleten.

A Jordánia észak-nyugati részén fekvő, hét dombra épült Ammán a világ egyik legrégebbi, folyamatosan lakott városa, ezért gazdag kulturális hagyományokra tekint vissza. Számos történelmi látnivalót fedezhetnek fel az ide látogatók: itt található Jordánia legnagyobb múzeuma, amely a történelem előtti időktől kezdve mutatja be az ország fejlődését. Az egyik leghíresebb látnivaló a városban az I. Abdullah király mecset, amely a város egyetlen olyan temploma, ahol a nem muzulmán vallású látogatókat is szívesen fogadják. Ráadásul Ammántól mindössze 40 kilométerre található a Holt-tenger, és a várostól 200 kilométerre délre fekvő romváros, Petra is népszerű az utazók körében.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.