Pihenő padot állítottak az év fája alá Budakeszin

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 24. 14:42

Az erdő, mint ökoszisztéma játszva tanító bemutatásának egyik jelképe a Budakeszi Vadaspark Év Fája padsorozata. Ezért október közepén az idei év fafaját, a virágos kőrist bemutató fajleíró táblával ellátott padot létesítettek a látogatóknak, így a legkisebbek is játszva tanulhatnak a hazai erdőkről.

Forrás: Zachán Viktor/Budakeszi Vadaspark

A kezdeményezés 2016-ra nyúlik vissza, amikor a szakemberek 5 darab őshonos fafajt bemutató táblát helyeztek ki a parkon belül: a barkócaberkenyét, a csertölgyet, a gyertyánt, a kocsánytalan tölgyet és a mezei juhart, ami a 2014-es Év Fája volt. Hagyományteremtő szándékkal idén kiegészítették a sorozatot: a 2018-as Év Fájáról, a virágos kőrisről is mintáztak egy interaktív fajleírótáblával ellátott padot.

Forrás: Zachán Viktor/Budakeszi Vadaspark

A gazdagon illusztrált, az eddigieknél színesebb és szemléletesebb táblák célja, hogy a hazai erdővagyonnal, a Magyarországon őshonos fafajokkal testközelből lehessen megismerkedni - olvasható a szerkesztőségünkbe érkezett közleményben. A pihenőalkalmatosságot többek között az adott fafaj leveleinek mintázata díszíti, valamint a termése és a levele a tábla tetején felnagyítva is megtalálható, a kapcsolódó interaktív és színes információs táblán pedig a faj legfőbb jellemzőiről olvashatnak a látogatók.

A virágos kőris

A fát mannakőrisnek is hívják, általában 6-8 méter magasra nő meg, törzse szabálytalan alakú, általában görbe, lombozata laza, szabálytalan. A virágos kőris lombozata ősszel sárgára vagy ibolyás-vörösre színeződik, de május első felében is könnyű messziről megismerni, mivel lombfakadás után 10–20 cm hosszú bugában nyíló virágainak sárgásfehér színe összetéveszthetetlenné teszi.

Édeskés illatú virágait a többi, hazánkban előforduló kőrisfajjal ellentétben rovarok porozzák be. Domb- és hegyvidékeink ökológiailag fontos szerepet betöltő fafaja, mivel meleg- és szárazságtűrése miatt a változó éghajlati körülmények között is zárt erdőállományt biztosít. Várostűrésével, gazdag virágzásával és szép őszi lombszíneződésével a virágos kőris egyre fontosabb parkfa lesz. A Budakeszi Vadaspark természeti környezetét adó Budai-hegység déli fekvésű hegyoldalainak, hegygerinceinek jellegzetes fafaja.

(Forrás: Budakeszi Vadaspark)



Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.