Kikötő épül hazánk egyetlen, a Duna vizével őrlő hajómalma mellé

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 05. 17:37

Hamarosan megépülhet Duna-parti kikötője a nemrég elkészült bajai hajómalomnak, amelyet az október 6-i Hajómalom Ünnepen búzaőrlés közben is megnézhetnek az érdeklődők – írja az MTI.

A Bajai Hajómalom Egyesület a dunai hagyományok ápolására alakult 2007-ben, céljául egyedülálló turisztikai nevezetességek megvalósítását tűzték ki. A szervezet tagjai a bajai hajómalom megépítése előtt a Duna és a Sugovica találkozásánál, a Türr-kilátó mellett egy halászati mini skanzen felállításába kezdtek. Az egykori vízi életformát, a halászok mindennapjait és eszközeit bemutató Duna-parti létesítményt 2011-ben adták át.

Forrás: Bajai Hajómalom Egyesület / Facebook

Október 6-án a Türr-kilátó melletti mini skanzen kulturális, népzenei előadásokkal készül, a családokat népi játékokkal és kézműves foglalkozásokkal várják. Bárki kipróbálhatja a halásztanyák paticsfalának építési technológiáját, a rekesztőfal-építést, de a résztvevők gyakorolhatják a dunai halászok evezési technikáját is. Az érdeklődők megnézhetik a mini skanzen tárlatát, valamint megismerhetik a sárközi falvak különleges tésztáját, hiszen a programok idejére begyújtanak a kemencékbe is, hogy mindenkit megvendégelhessenek egy-egy kacsazsíros lepénnyel.

Az ünnepre érkezők körbejárhatják a jelenleg még telelőhelyén, a Sugovicán veszteglő, nemrégiben elkészült hajómalmot is. A magyarországi vízimolnárok örökségét bemutató vízi múzeumban egyelőre - mozgó víz híján - egy villanymotor segítségével őrlik a búzát. Ha pedig megépül a végleges kikötő is, megfelelő vízmagasság esetén a bajai lesz az egyetlen olyan működő hajómalom a Dunán, amelyet a folyó sodrása hajt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.