Önkénteseket várnak a Duna zátonytakarítására

dunaszekcső
PUBLIKÁLÁS: 2018. szeptember 21. 12:19

Idén tavasszal kezdődött a Duna menti védett területek közös projektjeként az a programsorozat, amely a folyó dinamikus élőhelyeinek, az ún. „vadszigetek" megmentését tűzte ki célul. Ezért a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság és a Dunaszekcső Emlékeiért és Jövőjéért Alapítvány most hétvégére, szeptember 22-ére egy nagyobb zátonytakarítást szervezett.

Forrás: Mórocz Attila / Duna-Dráva Nemzeti Park Facebook

Az összegyűjtött szemetet a szervezők elemzik majd, az eredmények alapján ugyanis arra kíváncsiak, hogy hogyan változik a szemét összetétele a Duna forrásától a torkolatig. Ez a vizsgálat a PlasticFreeDanube elnevezésű innovatív nemzetközi Interreg projekttel együttműködésben valósul meg – olvasható a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság közleményében weboldalán.

A program részvevői a dunaszekcsői kompkikötőnél találkoznak, 9 órakor pedig csónakokkal indulnak a Felső-zátonyra. A szemétszedés befejeztével az Alapítványi házban egy ebéddel várják az elfáradt önkéntes segítőket.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.