Egy zöldszárnyú és két sárga-kék ara papagáj látta meg a napvilágot a debreceni állatkertben. A zöldszárnyú ara (Ara chloroptera) május másodikán kelt ki a tojásból, és csak azután repült ki, hogy három és fél hónapot eltöltött az odúban. Az állatkert közleménye szerint jó egészségnek örvend, és idén már láthatják a látogatók a röpdében. A nemét még ezután állapítják meg, így egyelőre nevet nem adtak neki - írta az MTI.
A két sárga-kék ara (Ara ararauna) pedig június tizedikén kelt ki a tojásból; őket egyelőre a szüleik etetik, szépen fejlődnek, de odújukat még legalább egy hónapig nem hagyják el. Hogy a papagájok a lehető legjobban érezzék magukat ezért az állatkert bejelentette, hogy 2019-ben saját forrásból egy olyan tér kialakítását tervezik, amelyben a papagájok a jelenleginél jobb körülmények között élhetnek, és látványetetésekkel a látogatók is jobban megismerhetik a viselkedésüket.
Az ara papagájok 50-70 évig élnek, általában két tojást raknak, a fiókák pedig 28-32 nap után kelnek ki a tojásból. A szülők a kicsinyeket felváltva etetik, a kifejlett példányok egy életre választanak párt maguknak.
Az állatkertnek egy Állatok akcióban elnevezésű programja is van, melynek keretében a látogatók testközelből is találkozhatnak azokkal az állatokkal, amelyeket gondozóik neveltek fel. A park vendégei a jövő héttől közelebbről megismerkedhetnek Pepítóval, az egyéves zöldszárnyú ara papagájjal, Perjámossal, a pápaszemes pingvinnel és Boborjánnal, az Apella csuklyásmajommal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.