Mobilappon figyelhetik szülei az Air France gépen utazó gyermeket

mobilapp
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 02. 15:32
Évente közel 1.5 millió gyerek utazik az Air France járatain, közülük pedig 300 ezren egyedül teszik meg a távokat.

Attól a pillanattól, hogy a gyerekek megérkeznek a reptérre, az Air France munkatársai figyelnek rájuk, egészen addig, míg el nem érik úticéljukat. A szülők az Air France applikáció segítségével valós időben kísérhetik végig gyermeküket utazása során egészen a beszállástól a biztonságos megérkezésig - erről a kísérők fényképet is küldenek a szülőnek.

Forrás: Air France

Az Air France applikáció letölthető a Google Play és az iTunes internetes áruházakból.

A légitársaság igyekszik akkor is megkönnyíteni a szülők dolgát, ha a gyerekekkel együtt utaznak, hiszen nem könnyű a várakozás óráiban lekötni a gyerekek figyelmét. A párizsi Charles de Gaulle reptéren azoknak a gyerekeknek, akiknek az átszállásnál több mint 2.5 órát kell várniuk a csatlakozáshoz, különálló, csak az ő kényelmüket szolgáló területet különített el a légitársaság, ahol az Air France munkatársainak felügyelete mellett kényelmesen, szórakozva tölthetik el az időt. A kisebb gyerekek a játékszobában (5-9 éves korosztály számára), a nagyobbak pedig a TV-vel, USB-kkel, Sony Playstationokkel, érintőképernyős játékasztalokkal, asztali focival és ingyen wifivel felszerelt szobában szórakozhatnak a repülő indulásáig. Az „Air France Play" alkalmazás segítségével a gyermekek különböző, az életkorukhoz és nyelvükhöz illő tartalmakat tölthetnek le. Az Air France Play applikáció letölthető a Google Play és az iTunes internetes áruházakból.

Szintén gyerekkel utazva lehet hasznos az a "My Teddy" címke, melyet az Air France check-in pultnál lehet kérni. Ezt a gyerek kedvenc állatkájára erősítve jó eséllyel hamar visszakerül majd a plüss vagy baba, ha a gyerkőc elhagyta volna.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.