A heti 33 alkalommal induló Budapest-Varsó légijárat után ezúttal a LOT Krakkóba közlekedő járatát üdvözölhette a Budapest Airport. A Krakkóból menetrend szerint érkező Bombardier Dash 8-as május 2-án reggel kilenc órakor landolt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Mostantól heti hat alkalommal – csütörtök kivételével mindennap - lehet elrepülni a magyar fővárosból Lengyelország második legnagyobb városába.
A Q400-asok reggel 9:35-kor indulnak Budapestről, és egy óra menetidőt követően 10:35-kor érkeznek Krakkóba, ahonnan egyebek mellett elérhetőek lesznek a LOT chicagói járatai is (hétfőn és vasárnap 12.55-kor indul a chicagói LOT-járat, ami jól kiegészíti a Budapestről induló LOT-Dreamlinerek kínálta lehetőséget).
A Budapest Airport járatfejlesztési vezetőjének elmondása szerint „a lengyel nagyvárosba közlekedő járatnak az előrejelzések szerint nagy sikere lesz – akár több mint 30 000 utas is igénybe veheti a közvetlen légi összeköttetést - hiszen a Budapest-Krakkó útvonal már régóta szerepel a magyar fővárosból induló utasaink kívánságlistáján."
A pontosan egy óra repüléssel elérhető Krakkó Lengyelország második legnépesebb városa, az ország történelmi fővárosa. Habár a fővárosi címet Varsó már a 17. században átvette tőle, Krakkó megmaradt Lengyelország egyik meghatározó turisztikai, oktatási és kulturális központjának, amelynek minden pompája szerethető. A történelmi Óváros és a város zsidó negyede, vagyis a Kazimierz kerület 1978-ban megkapta az UNESCO világörökségi védettséget. Számos jelentős színház és múzeum is működik a város területén. Ha szeretné tudni, eláruljuk, milyen Krakkóban egy tuti hétvége, és azt is, hogy milyen gasztrokalandokban lehet része annak, aki ide látogat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.