Felköszöntötték Ashát, az ötéves elefántot, aki 2013. február 14-én született a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
Az ifjú elefánthölgy születésnapja alkalmából egy különleges, kifejezetten az elefántok ízlése szerint elkészített tortát kapott.
A torta „tésztáját" zabból, korpából és lisztből készített „tortalapok" alkották, amelyeket a galgahévízi Telek Pékség dolgozói alkottak. A lapok közötti krém réti széna szeletekből állt, magára a tortára pedig különféle zöldségeket és gyümölcsöket, többek között banánt és ananászt is tettek díszítés gyanánt.
A tortán elhelyezett 5-ös szám kenyértésztából készült, ugyancsak a galgahévízi pékek remekeként.
Asha természetesen nem egymaga kebelezte be az egész tortát, hanem jutott belőle a vele egy térben élő anyaállatnak, a 16 éves Angele-nek, valamint az ünnepelt tavaly novemberben született kisöccsének, Arunnak is. Sőt, még az apuka, a szomszéd kifutóban lakó, 17 éves Assam is kapott kóstolót a születésnapi csemegéből.
A Fővárosi Állat- és Növénykertben több mint százhúsz esztendeje tartanak megszakítás nélkül elefántokat. A kert története során több kiselefánt is született, de 1961 és 2013 között több mint fél évszázadon át szünetelt a gyermekáldás a budapesti ormányosoknál. A 2009-ben érkezett Assam, valamint a 2010-ben Budapestre került Angele nászából azonban már két utód is napvilágot látott.
Asha, a mostani születésnap ünnepeltje ötéves korával már nem számít borjúnak, de még növésben van, és az ivarérettséget is csak évek múlva fogja elérni.
A család legkisebb tagja, az alig több mint három hónapos Arun még elsősorban anyatejen él, de már a szilárd táplálék iránt is érdeklődik. Így nővére születésnapi tortáját is elmélyülten tanulmányozta, ormányával szagolta és tapogatta, sőt, egy-két falatot mintha még a szájába is betett volna.
Asha születésnapja, illetve Bálint napja, azaz Valentin-nap alkalmából a Fővárosi Állat- és Növénykert dupla kedvezménnyel várja látogatóit, február 14-től egészen 18-ig, azaz szerdától vasárnapig. A 14 éven aluli gyermekek ezen az öt napon jelképes, 100 forintos áron megváltható belépőjeggyel látogathatják az intézményt. A felnőttek, diákok és nyugdíjasok számára pedig páros kedvezményt kínálnak, azaz ebben az időszakban ketten egy jegy áráért léphetnek be a kertbe, ha összetartozásukat egymás megölelésével igazolják a főbejáratnál. A páros kedvezmény így nemcsak szerelmespárokra, hanem testvérekre, barátokra-barátnőkre, sógorokra és komákra és mindenki másra is vonatkozik, akik ketten olyan viszonyban vannak, hogy megöleljék egymást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.