Nyolcórás non-stop hisztit vágott le egy gyerek a repülőn

gyerek
PUBLIKÁLÁS: 2018. február 16. 11:52
Nem mindennapi megpróbáltatásokban volt része a Lufthansa egyik Németországból New York-ba tartó járatán: egy óvodáskorú gyermek nyolc órán át zsinórban démoni üvöltéssel szórakoztatta magát.

Az utasok által csak „Út a pokolba" néven emlegetett járatra többen azzal a nyilvánvaló szándékkal szálltak fel, hogy alszanak egy jót, és kipihenten érkeznek az Egyesült Államokba. Álmaik hamar szertefoszlottak, amikor egy hároméves gyermek ordítani kezdett – írja az Independent.

A gép egyik utasa videót is készített a kisfiúról, aki folyamatosan üvöltött. A beszámolók szerint a gyermek anyja azzal védekezett a légikísérőknek, hogy fia „magatartási zavarokkal küzd", és csak annyival csitította a gyermeket, hogy „nyugodj meg, édesem". Az utasok szerint az anya láthatóan megszokta már fia hisztijeit. Mint a videót készítő utas beszámolt:

„Láthatóan semmit sem tudott tenni. A gyerek felmászott az ülésekre, fel-alá szaladgált a székek közötti folyosón, és közben egyfolytában ordított.”

A járat még fel sem szállt, amikor az anya azzal a kéréssel fordult az utaskísérőkhöz, hogy kapcsolják be a wifit, hogy egy tablet segítségével elterelje a gyerek figyelmét. Maga az eset egyébként 2017. augusztusában történt, de a történet és a videó csak most látott napvilágot.

A síró gyermek egyébként nem ritka a gépeken. Nem feltétlenül van hisztiről szó,

mint a fenti esetben, sokkal gyakrabban arról, hogy a babák és kisgyerekek nem tudják ösztönösen enyhíteni a fel- és leszálláskor a fülükben keletkező nyomást, és sírni kezdenek. Ezért javasolják a szakemberek, hogy lehetőség szerint ilyenkor adjunk enni- vagy inni a babának, hogy a rágás közben spontán kipattanjon a füléből a nyomás.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.