Nemrég egy rendkívül örömteli eseménynek lehettek tanúi a Budakeszi Vadaspark szakemberei: egy csodálatos, napsütötte hétköznapon ugyanis egy újabb őstulok borjú látta meg a napvilágot. A csöppség érkezésével együtt immár 4 egyedből áll a Budakeszin található őstulok-állomány, aminek köszönhetően a Magyarországon őshonos és a Kárpát-medencébe betelepített állatokon kívül egy kivételes, kuriózumnak számító állatfajjal is testközelből ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
A szemfülesebb látogatók talán már vethettek is egy-egy pillantást az újszülöttre az őstulkok kifutójának karámjában, annak ellenére, hogy édesanyja egyelőre még testével takargatja, és féltő gondoskodással védelmezi a kivételes szépségnek örvendő kisállatot. Az őstulok borjú mélybarna szemeivel, hosszú szempilláival és kecses, balerinákat idéző mozgásával előbb-utóbb minden látogató szívét rabul ejti majd.
A tejkaramella színű jövevénynek köszönhetően ráadásul még tovább erősödik a Budakeszi Vadaspark „rezervátum-jellege" is, ugyanis a
minden ma élő szarvasmarha-fajta ősét képviselő őstulok egy rendkívül ritka, mára már kihalt faj,
amit több célirányos program kísérelt meg rekonstruálni az idők során. Az őstulkok újjáélesztésének folyamatába először az 1920-as években a Heck-testvérek vágtak bele, azonban a célhoz legközelebb jelenleg a Hortobágyi Nemzeti Park területén, Pentezugban 1997-ben létrehozott, minimális emberi beavatkozást igénylő rezervátumban folyó tenyésztési program áll, ahonnan három éve a Budakeszi Vadaspark őstulok bikája és két tehene is érkezett.
Az őstulok a párosujjú patások rendjébe, a tülkösszarvúak családjába tartozó kihalt faj, minden ma élő szarvasmarha-fajta őse. A hímeket bikának, a nőstényeket tehénnek, a szaporulatot borjúnak nevezik. Európa legnagyobb növényevője lehetett. 155-180 cm marmagassága, 700-1500 kg-os súlya, 80 cm-t is meghaladó szarva jóval meghaladja a ma élő legnagyobb bölények méreteit is. A nemek közti különbség nemcsak a test és a szarvak méretbeli eltéréseiben mutatkozik meg, hanem a szőr színe is jelentős különbséget mutat. Mindkét nemnél megfigyelhető az orr körvonalát követő fehér folt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.