Ezek voltak 2017-ben a világ legpontosabb légitársaságai

légitársaság
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 04. 11:06
Több mint ötvenmillió járat érkezését és indulását vizsgálták az OAG Aviation Worldwide elemzői, akik felmérése szerint 2017-ben a Japan Airlines és az AirBaltic gépei repültek a menetrendet legpontosabban betartva.

KAPCSOLÓDÓ:

Ezek a világ legbiztonságosabb légitársaságai
A város, amit már csak színei miatt is látni kell!
Mit együnk, ha Rigába tévedünk?

A világ vezető légipiaci elemző szervezete, az OAG a 2016-os évben a Hawaiian Airlinest nevezte meg a világ legpontosabb légicégeként. A napokban azonban nyilvánossá tették azt a különválasztott listát is, amelyből kiderül, hogyan teljesítettek a tavalyi évben az ún. mainline légicégek is, vagyis azon járatok, amelyeket nem regionális partner vagy leányvállalat működtet.

Utóbbi rangsor első helyén a lett légitársaság, az airBaltic végzett,

amely tavaly a rigai bázisáról a több mint hatvan célállomására 90,01%-os pontossággal közlekedtette gépeit. A lista második helyére a Hong Kong Airlines (88,83%), a harmadikra pedig - a globális listán korábbi győztes - Hawaiian Airlines (87,24%) került.

A nagy nemzetközi légicégek globális listáján pedig a Japan Airlines lett a világ legpontosabb légitársasága,

amely a felmérés szerint, az esetek 85,27%-ban indította és érkeztette gépeit időben. A dobogón az All Nippon Airways követi 83,81%-os pontossági indexével, harmadik helyen pedig a Delta Air Lines áll 82,76%-os pontossági mutatójával.

A világ legpontosabb légitársaságai 2017-ben
Helyezés Légitársaság Pontosság
1. Japan Airlines 85,27%
2. All Nippon Airways 83,81%

3.

Delta Air Lines 82,76%
4. IndiGo 81,22%
5. Alaska Airlines 81,06%
6. SAS 80,90%
7. United Airlines 79,86%
8. LATAM Airlines Group 79,39%
9. American Airlines 78,97%
10. Southwest 78,55%
10. British Airways 78,55%
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.