Az év végi ünnepek alatt még könnyebb lesz tartani a kapcsolatot szeretteikkel a repülőtérről induló, vagy ide érkező utasoknak.
A Budapest Airport, amely éppen öt évvel ezelőtt, Európában az elsők között indította el a terminálon a teljesen ingyenes vezeték nélküli internet szolgáltatást, az utasok és a velük együtt utazó kütyük számának jelentős emelkedése, nem utolsó sorban pedig a felhasználói szokások változása miatt bővítette most a wifi szolgáltatást.
A gyakorlatban a korábbi 2,4 GHz mellett már 5 GHz-es frekvenciasávon is működik a wifi, teljesen megújított háttér infrastruktúrával és megemelt sávszélességgel.
A repülőtér szakemberei javítottak a lefedettségen is annak érdekében, hogy a több tízezer négyzetméternyi terminál területen lehetőleg mindenhova eljusson a wifi jel. Az új rendszerre átállás megdöbbentő számokat hozott: már a legelső napon hat-nyolcszorosára ugrott az egyidejűleg felcsatlakozott készülékek száma, miközben a minőség is jelentősen javult.
Folyamatosan figyelemmel követik az ingyenes vezeték nélküli internetet biztosító rendszerek teljesítményét, hogy az utasok gyorsan, akadozások nélkül használhassák a repülőtéri wifit.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.