A Beerselection sörszaküzlet és a Beerporn.hu idén is közös versenyt szervezett, amelyben a magyar kisüzemi sörfőzdék főzetei indultak az „Ország Söre" cím elnyeréséért.
Idén összesen nyolc kisüzemi főzde söreire szavazott több ezer fogyasztó.
Első körben a szervezők felkeresték az ország legjobb kisüzemi sörfőzdéit, akik közül 26-an neveztek a megmérettetésre. A 26 résztvevőt arra kérték, nevezzék meg azt a maximum három sört, és az őket készítő főzdét, akik szerintük megérdemelnék az Ország Söre címet. Ily módon ebben az évben a főzdék maguk közül választották ki azt a nyolc sörkészítőt, amelyekre a közönség szavazhatott.
Az Ország Söre címet 2017-ben a Szent András Sörfőzde Málnás Búza söre nyerte,
amelyben 30 százalék valódi málna biztosítja a kirobbanó gyümölcsösséget, az izgalmas malátaösszetétel, a hallertau perle és magnum komlók pedig a testért és a fűszerességért felelnek.
Az Ország Sörére leadott voksokkal párhuzamosan a fogyasztók bármelyik, a megmérettetésre jelentkező sörfőzdére leadhatták a szavazatukat, amelyet arra érdemesnek találtak, hogy a közönségdíjat nyerje el. Ebben az évben a
Maglódi úti Főzdeparkban működő Mad Scientist a márciusi „Év Sörfőzdéje" díj mellé az Ország Söre közönségdíját is bezsebelte.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.