A Mikulás fennakadt a reptéri ellenőrzésen

easyjet
PUBLIKÁLÁS: 2017. december 20. 12:01
Sok szerencsés utas örülhet a napokban, mert a világ leghíresebb pilótája újra a volán mögé ül: ezúttal nem a rénszarvasszánt irányítja majd, hanem az easyJet néhány repülőgépét.

A légitársaság mindent remekül előkészített, de arra ők sem számítottak, hogy a londoni Gatwick reptéren a télapónak számot kell adnia a zsákja teljes tartalmáról – írja a Breaking Travel News. Az ajándékokat tüzetesen átvizsgálták, és szerencsére mindent rendben találtak, így a Mikulás felszállhatott végre az easyJet Airbus 320-as gépére. A személyzet rejtett kamerákkal rögzítette az utasok arcát, amikor megtudták, hogy a gépüket a gyerekek jó barátja vezeti.

A Mikulás, aki már több millió mérföldet megtett a világ körül az elmúlt 1700 évben, idén körülbelül húszezer utast lep majd meg a gépeken a karácsony előtti napokban. Az easyJet több mint száz járatot szerepelteti a Nagyszakállút, hogy az ünnepekre hazautazókat már útközben megörvendeztesse. És mint a főszereplő a fenti videóban elmondta:

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.