Adventi vásár a Bazilikánál: Európa negyedik legjobbja

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2017. december 13. 07:21
A Szent István téri Adventi Ünnep a Bazilikánál elnevezésű rendezvény negyedik helyezést ért el a kontinens legjobb karácsonyi vásárait megversenyeztető, brüsszeli székhelyű független European Best Destinations utazási portál által szervezett közönségszavazáson.
MTI

A hetedik alkalommal megrendezett Adventi Ünnep a Bazilikánál tavaly újoncként a kilencedik helyet szerezte meg a versenyben, most azonban a közönség szerint már Európa negyedik legjobbja lett.

A barbecue pit box-ban füstölt marhaszegy végül a gulyáslevesben kötött ki. Elárulhatjuk, sokak örömére Forrás: Adventi vásár a Bazilikánál

A mezőny erősségét mutatja, hogy több mint 75 karácsonyi vásár közül választották ki a legjobb 10-et, és a budapesti rendezvényt a nagy hagyományokkal rendelkező bécsi társa mindössze 236 szavazattal előzte meg.
A Bazilika előtti vásárra több mint 16 ezren szavaztak, a magyarok mellett orosz, francia, izraeli és horvát utazók.

Az egyetlen magyar helyszínként szereplő vásár olyan városok rendezvényeit utasított maga mögé, mint Prága, a világ legrégebbi karácsonyi vásárának otthont adó Nürnberg vagy a négymillió vásározóval büszkélkedő Köln.

Felnőtteket és gyerekeket egyaránt lenyűgözött a 3D fényfestés Forrás: Adventi vásár a Bazilikánál


A verseny első helyén Zágráb, a másodikon a franciaországi Colmar, a harmadikon a bécsi adventi vásár végzett.


Az Adventi Ünnep a Bazilikánál mostantól viselheti, és minden kommunikációjában használhatja a European Best Christmas Markets TOP 5 címet és logót.


A vásár idei újdonsága a sötétedés után minden egész órában induló 3D-s vetítés, amelyen nyolc grafikus három hónapon át dolgozott. A kisfilmet olyan speciális technikával gyártották és olyan különleges eszközökkel vetítik le, hogy a 3D mozikban megszokott vizuális élményt kapjanak a látogatók. Négy nagy teljesítményű lézerprojektor sugározza a karácsonyi mesét a bazilika 44 méter magas és 1000 négyzetméteres "vásznára".

Az Adventi Ünnep a Bazilikánál csak január elsején ér véget egy lencsenappal.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.