Advent Győrben: kulturális és szakrális programok kavalkádja

programok
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 21. 18:48
Kulturális és szakrális programok várják az érdeklődőket december 1-jétől minden nap az Advent Győrben programsorozat keretében több helyszínen.
MTI

A korábbi évekhez hasonlóan idén is négy kiemelt szabadtéri helyszínen zajlanak a programok. A Megyeháztér vásári jelleget ölt, a Baross úton a gasztronómia kapja a főszerepet. A Széchenyi tér a meghittséget, a szakrális jelleget tükrözi majd, ott lesz felállítva a mindenki karácsonyfája, ott gyújtják meg vasárnaponként a gyertyákat az adventi koszorún, emellett lesz betlehem és körhinta. A Dunakapu téren

jégpálya, adventi babakiállítás, állatsimogató és fénygömb

várja a látogatókat. A programsorozatban valamennyi győri művészeti szervezet és kulturális intézmény részt vesz. A Széchenyi téri mesekönyvnek idén új installációja lesz, a fényfestéssel pedig három különböző karácsonyi történetet mutatnak be.

Vasárnap délelőttönként előadások és koncertek várják a legkisebbeket.


Kiemelt program lesz az Öt Templom Advent, amelynek keretében Győr-Újváros templomaiban ad koncertet mások mellett Auksz Éva, Őze Áron, Csík János, a Sotto Voce Énekegyüttes, a Budapest Bár és a Budapest Klezmer Band.

Forrás: Origo

December 1-jén lép fel a Molnár Vid Bertalan Közösségi Házban az Alma Együttes, másnap Pál Dénes ad koncertet a Széchenyi téren, vasárnap pedig a Misi mókus kalandjai című darabot mutatja be a Vaskakas Bábszínház a Vaskakas Művészeti Központban.

A következő hétvégén rendezik meg a tizedik Boogiefesztet, aminek csúcspontja a december 9-i jubileumi Boogie Show lesz az Audi Arénában.

December 8-án a Széchenyi téren Szulák Andrea ad adventi koncertet, a Molnár Vid Bertalan Közösségi Házban pedig Rúzsa Magdi.

Másnap tartják a kilencedik nemzetközi betlehemes találkozót a Széchenyi téren, ahol az ország különböző pontjairól érkező betlehemesek mutatják be előadásukat.

A Vaskakas Művészeti Központban lép majd fel december 16-án Dalok párban címmel a Kiscsillag, a Richter-teremben pedig december 19-én Szekeres Adrienn a Győri Filharmonikus Zenekarral. A Széchenyi téren lesz hallható december 22-én Takács Nikolas adventi koncertje,

Demjén Ferenc pedig az Audi Arénában ad ünnepi koncertet december 27-én.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.