Negyvennégy települést köt össze a most megnyílt Szent László-örökség út

örökség
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 14. 09:41
Negyvennégy települést köt össze a most megnyílt Szent László-örökség út

Kiépült a negyvennégy erdélyi és magyarországi települést tömörítő, a lovagkirályhoz kapcsolódó kulturális, természeti és építészeti értékeket egyaránt bemutató Szent László-örökség út, amit pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán nyitottak meg – írja az MTI.

A kezdeményezés Szent László örökségének megőrzésére és megerősítésére, legendájának továbbvitelére irányul.

A cél, hogy a horvát és a lengyel, vagy – a lovagkirály elsőszülött lányán, Szent Piroska bizánci császárné örökségén keresztül – akár a román szálat felvéve, a kultúrák közötti értékek cseréjén keresztül közelítsük egymáshoz a nemzeteket – hangzott el a megnyitón. Azt a legendát igyekeznek éltetni, amely évszázadokon keresztül kulturális, nemzeti és vallási örökségünknek része lett és amitől a 21. században nem szabad eltekinteni. A tervek szerint az örökségutat a jövőben a teljes Kárpát-medencére kiterjesztenék.

Az örökségút megnyitása csak az első lépés, a következő évekre több tematikus rendezvényt is terveznek, a program segítségével pedig akár műemlékeket és Szent László-freskókat is helyre lehetne állítani.

Szabolcs településen zajlott az a zsinat, amin I. László törvénykönyve megszületett Fotó: lovagkiraly.org

Az örökségút Erdélyben és Észak-Magyarországon negyvennégy helyszínt tartalmaz, Erdélyből egyelőre Bihar, Hargita, Hunyad, Kolozs, Kovászna, Maros és Szilágy megye harminckét települése, Magyarországról pedig tizenkét település, köztük Kisvárda tartozik bele.

Azok a települések kerülhettek be az örökségútba, ahol például épített vagy természeti örökség található, hozzájuk a Szent Lászlóról szóló mondavilág valamely eleme köthető, valamilyen formában a lovagkirály nevét viselik, illetve követelmény volt, hogy éljenek ott magyar emberek is.

A kezdeményezés keretében interaktív honlap, mobilapplikáció és útvonaltervező készült, hogy a múlt értékeinek megismerése mellett az erdélyi magyar emberek is megmutathassák értékeiket, legyen szó akár pálinkafőzésről vagy lekvárkészítésről.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.