Mindössze tíz dollárért megvásárolhatja az esélyét annak, hogy egyetlen este alatt kétmillió dollárt verjen el Szingapúrban, a V Diamonds ékszerház jóvoltából – írja a Travel and Leisure.
Ki ne szeretne elkölteni egy finom vacsorát a lélegzetelállító legek ázsiai városállamában, Szingapúrban. Nos, aki szerencsés, annak ez a következőképpen néz ki: először is megérkezik első osztályon a világ legjobb repterére. Ezt egy háromórás luxusyacht-kirándulás követi a lemenő nap fényében, aztán irány vissza a reptérre egy Rolls-Royce-szal, ahol magángép várja. Maga a vacsoraélmény a négyórás repülőúton történik, miközben a gép Szingapúr felett köröz.
A 18-fogásos menüsort a három Michelin-csillagos Jaan étteremből hozzák, és bormatuzsálemekkel kínálják. Elfogyasztásához mindkét fél egy 34 ezer dolláros, gyémántokkal kirakott evőpálcát is kap – szerencsére névre gravírozva, nehogy otthon összecseréljék, ez a szuvenír ugyanis hazavihető.
Az est folyamán összesen tízezer szál rózsát használnak fel a hangulat emelésére. Mondanunk sem kell, hogy az est tűzijátékkal zárul, majd a szerencsés pár egy helyi ötcsillagos szállodában hajthatja álomra a fejét. Íme egy kis kedvcsináló:
A tízdolláros nevezési díj valójában befektetés a V Diamonds Jane Seymour elnevezésű kék gyémántjába – a befektetéssel tehát senki sem tulajdonjogot vásárol a gyémántból, hanem esélyt arra, hogy a fenti estét megnyerje. Bár a nyeremény kísértetiesen hasonlít a szingapúri Marina Bay Sands Hotel által tavaly meghirdetett exkluzív vacsoracsomagra, itt nem kap gyémántgyűrűt senki sem a vacsora végeztével, „csak" gyémántos evőpálcikákat. Nevezni itt lehet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.