Újra lesz közvetlen busz a belvárosból Ferihegyre

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2017. július 04. 15:54



2017. július 8-ától, szombattól az új autóbusszal könnyen, gyorsan és átszállás nélkül is elérhető a belvárosból a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér, tudtuk meg a BKK honlapjáról.

Ma már írtunk egy jó hírt, miszerint újabb ezer férőhelyes parkolóval bővült Ferihegy 2-es terminálja, ez pedig azoknak szól, akik inkább otthon hagynák az autót, és tömegközlekedéssel közelítenék meg a Liszt Ferenc repülőteret.

A 100E bevetésre kész Fotó: Nyitrai David / bkk


A 100E járatszámú autóbusz 2017. július 8-ától, szombattól a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között 30 percenként közlekedik a hét minden napján. A busz a belvárosból hajnal 4 órától indul a repülőgépek közlekedéséhez igazodva, így az utasok már az első repülőjáratok eléréséhez igénybe vehetik az új szolgáltatást. A Budapestre érkező járatok utasai a repülőtérről utoljára az éjjel fél 1-kor induló 100E autóbusszal még könnyen elérik a belvárost. Az autóbusz a repülőtér felé csak a Kálvin téren áll meg, illetve kora reggel az első két járat az Astoria M megállóhelyen is. A repülőtér felől a belváros felé közlekedő autóbuszról a Kálvin téren és az Astoriánál is le lehet szállni.

A vonalon a VT-Arriva Kft. által üzemeltetett alacsonypadlós, légkondicionált Mercedes Conecto G típusú autóbuszok közlekednek. Az autóbuszok könnyebb felismerhetősége érdekében egyedi megjelenést kaptak.

A 100E autóbuszokra külön repülőtéri vonaljegyet kell váltani, amelynek ára 900 Ft. Ezen kívül más jegy vagy bérlet a járaton nem érvényes. A BKK javasolja, hogy a járatra érvényes repülőtéri vonaljegyet az ügyfélközpontokban, a megállók környezetében, illetve a pénztárakban előre vásárolják meg.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.