Egyre több a kölyök krokodil Szegeden

Magyaroroszág
PUBLIKÁLÁS: 2017. június 30. 10:46
Egyre több a kölyök krokodil Szegeden

Bobó és Barbi, a Szegedi Vadaspark tompaorrú krokodil párja évek óta gondoskodik a faj európai törzskönyvi programjának utánpótlásáról. A krokodilházban a nőstény által felépített fészekből az első két évben a gondozók még kiszedték a tojásokat, hogy azokat keltetőbe rakják. Szépen ki is keltek a kiskrokodilok, amelyeket viszont így a gondozóknak kellett felnevelni.

Fotó: Endrédi Lajos / Szegedi Vadaspark

Tavaly először azonban a vadaspark úgy döntött, hogy a szülőkre bízzák a tojások, majd a kikelt kicsik nevelését. A kísérlet sikerült, Barbi és Bobó gondos, szülőnek bizonyult, így a tavaly kikelt három apróság most is a medencét lakja. Idén ugyanez történt, először két kiskrokodilt vett észre gondozója a reggeli vizit során, majd rá egy hétre követte őket egy harmadik. A nagyobb testvérekkel együtt így három generáció lakja a krokodilok házát, ahol a látogatók már meg is nézhetik az egyre jobban bővülő famíliát.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.