Pezsgőben és rozéban úszik hétvégén a Városliget

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2017. május 11. 18:11
Pezsgőben és rozéban úszik hétvégén a Városliget

Ezen a hétvégén, május 12-től 14-ig tartják a Rosalia Fesztivált a Városligetben, ahol gazdag borkínálattal, rosé válogatással, gyöngyöző és habzó borokkal, valamint pezsgőkkel töltik majd a Vajdahunyad vára mögötti területet. A több mint 50 borász borai mellett a street foodosok standjai is felsorakoznak, esténként pedig koncertekkel szórakoztatják a borozgatókat a Jazzy Színpadon.

Fotó: Rosalia Fesztivál

De kitelepül például a Budai Fonó Zeneház is, ahol az alkoholos italok mellé dukáló talp alá valót húzzák majd, a harmadik nap végére pedig megválasztják majd a liget borát is. Szombaton és vasárnap 10 és 14 óra között kürtős kalács műhelyt állítanak fel, ahol nemcsak a sütés fortélyaival ismertetik meg a látogatókat, de bárki elkészítheti a saját kalácsát, és az 550 forintos részvételi jegyért cserében haza is viheti.

Vasárnap külön gyerekprogramokkal, többek között táncházzal, színező sarokkal és kézműves standdal várják a kisebbeket, ahol parafa dugóból készíthetnek lakás-díszeket és játékokat. A ŠKODA KRESZ Parkban ugyanakkor már felállított közlekedési táblák között lábbal hajtható kisautókkal próbálhatják ki, milyen autót vezetni, és egyáltalán közlekedni. A gyermekmegőrzőként is működő Szittya Pita kenyérsütő játszóházban és a Kürtős Legenda műhelyében a dagasztás, sütés, kürtőskalács készítés fortélyait tanulhatják meg egy kifejezetten számukra készített kellékekkel berendezett mini konyhában.

A Rosalia Fesztiválra a belépés ingyenes, de a kóstolásokhoz használt logózott kristálypoharat a helyszínen az információs standokon lehet megvenni egy ezresért. Ez már csak azért is fontos, mert a standokon a vendégeket csak a rendezvény saját, logóval ellátott fesztivál poharában szolgálják ki. A fesztivál programjairól bővebben itt olvashatnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.