Csodáljuk meg együtt a mandulafák virágba borulását, a történelmi pinceépületeket és a gyönyörű balatoni tájat! - hívják a látogatókat az Akali boros napok szervezői az esemény Facebook-oldalán, amelyet március 31-től április 2-ig, azaz ezen a hétvégén tartanak az Akali Művelődési Házban, illetve a Fenye- és Les-hegyi boros pincékben.
A pénteki napon borászati workshopokkal, a mandulatermesztéshez kapcsolódó érdekességekkel és boros irodalmi összeállítással várják a borok szerelmeseit. De lehet majd kóstolni mandulával készült süteményeket és édességeket, szavazhatnak a gazdaasszonyok által készített ételek legjobbjára, és persze az esti órákban nem maradhat el a szokásos bormustra sem, ahol az Akali Borút Egyesület borosgazdái tartanak borkóstolót.
A szombat és vasárnap azonban már szinte kizárólag a nyitott pincékről szól majd. A Fenye - és Leshegy borosgazdái mindkét napon saját termelésű boraikkal várják a borkedvelő közönséget a pincéiknél. Az 1 000 forintért megvásárolható „Borra-való" karszalaggal minden pince látogatható, boraik megkóstolhatók. Karszalagot bármely pincénél lehet majd venni, amelyhez egy térképet is adnak. Minderről bővebben itt olvashatnak.
Nyitva tartó pincék, borkóstoló helyek:
1. Barátcsuha Borház Nagy Imre PincészetPortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.