Ingyen mehet a szentendrei skanzenbe március 15-én

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 07. 17:02
Az idén 50 éves Skanzen a nemzeti ünnepen bátor ifjakat vár, akik hajlandóak alávetni magukat az igazi huszárpróbáknak, miközben a huszártáborban azt is megismerhetik, milyen volt a katonaélet.

De lehet majd kokárdát és zászlót varrni, huszárcsákót és fakardot készíteni, sőt, a hadba vonulóknak még olyan korabeli ajándékokat is, mint a monogramos keszkenő vagy a díszített mézeskalács. Mindeközben katonabúcsúztató dalok szólnak és persze különböző tájak verbunkos táncait is meg lehet majd tanulni.

A látogatók fabrikálhatnak majd ágyúgolyót, és ha elég szemfülesek, elleshetik a kovácsmesterség fortélyait is. A huszártáborban a Történelmi Lovas Egyesület tart lovas díszbemutatót és huszárkiképzést, ahol a huszárok viseletét, fegyvereit és a paripák felszerelését is megismerhetik az érdeklődők.

Fotó: Szentendrei skanzen

A Skanzen utcáin sétálva március 15-én 10 és délután négy óra között kompletten megelevenedik a reformkor. Bárki elkészíttetheti frizuráját a korabeli hajviseletnek megfelelően, egyből egy kávéházi hangulatba csöppenhet, és egy rendhagyó történelemórán is részt vehet. A programról bővebben a szabadtéri múzeum oldalán olvashat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.