Napelemes repülőgéppel akar feljutni a sztratoszféráig egy svájci pilóta

Raphael Domjan
PUBLIKÁLÁS: 2016. december 08. 11:21
Gépe állítólag 25 ezer méteres magasságban is képes repülni, az odaút pedig két és fél óráig tart.

A projekt mögött álló Raphael Domjan szerdán mutatta be a SolarStratos nevű hófehér, kétüléses járművet, amelynek hosszú szárnyait 22 négyzetméternyi napelem borítja. A férfi szerint amennyiben a küldetése sikeres lesz, akkor a SolarStratos lesz az első ember vezette napelemes repülőgép, amely feljut a sztratoszféráig, számolt be az MTI.

Domjan, aki a nyugat-svájci Payerne légibázisán mutatta be a repülőgépet, közleményében így fogalmazott: "Azt szeretnénk megmutatni, a jelenlegi technológia lehetővé teszi, hogy megvalósítsuk és még túl is szárnyaljuk mindazon lehetőségeket, amelyeket a fosszilis tüzelőanyagok kínálnak számunkra". Mint hangsúlyozta: "az elektromos és napelemes járművek a 21. század legnagyobb kihívásai közé tartoznak".

Raphael Domjan svájci felfedező a kizárólag napenergiával működő SolarStratos repülőgép bemutatóján a nyugat-svájci payernei légitámaszponton 2016. december 7-én Fotó: Laurent Gillieron, MTI/MTVA

A SolarStratos tesztrepülései jövő februárban, a közepes magasságú repülések jövő nyáron kezdődnek. A tervek szerint Domjan 2018-ban próbálkozik meg először a sztratoszféra elérésével.

A repülőgép súlyának alacsonyan tartása érdekében az utasfülke nem lesz túlnyomásos, vagyis Domjan űrruhát fog viselni. A speciális szkafandert napelemek fogják működtetni, ami ez idáig egyedülálló fejlesztés.

A sztratoszféra a Föld felszínéhez legközelebbi légköri réteg, a troposzféra felett helyezkedik el. A közepes szélességi körökön a sztratoszféra alsó határa 10, felső határa 50 kilométeres magasságban van.

Ultrakönnyű géppel a világ körül

Matevz Lenarcic pilóta, alpinista, biológus, siklóernyős, környezetvédő és fotós, aki ultrakönnyű repülőgépével egyedül repülte körbe a Földet, átrepült az Északi-sark felett. A pilótával készült interjút itt olvashatja!

A 44 éves Domjan szerint a SolarStratos 25 ezer méteres magasságban is képes repülni. A számítások szerint a sztratoszférát célzó utazás nagyjából öt órát vesz igénybe. Két és fél óra az odaút, 15 perc a magasban, majd három óra a visszaút a Földre.

Domjan mindössze néhány hónappal azután ismertette magasra törő terveit, hogy két honfitársa, Bertrand Piccard és André Borschberg a világon elsőként megkerülte a Földet egy energiáját kizárólag napelemekből nyerő repülőgéppel.

A Solar Impulse 2 tavaly márciusban indult Föld körüli útjára, amelyet 17 szakaszra bontva teljesített. A gép 43 ezer kilométert repült, átlagosan 45-90 kilométeres óránkénti sebességgel haladt, összesen 23 napot töltött a levegőben, négy kontinenst, két óceánt és három tengert átszelve. A világ körberepülésével a vállalkozás fel akarta hívni a figyelmet a megújuló, környezetbarát energiára.

Domjan 2014-ben indította el a SolarStratos projektet, két évvel azután, hogy a világon elsőként körbevitorlázta a Földet egy kizárólag napenergia-hajtotta hajóval.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.