A Mézeskalácsfalu ötlete 2010-ben egy baráti társaságból indult útjára, amelynek építésébe akkor még fejenként 1 kg mézeskalácstésztával lehetett benevezni. A kisütött több tucat mézeskalács házikót és mézeskalácsból készült díszt az adventi vásáron adták el, hogy a helyi óvodát támogassák belőle. Később egyre több sződligeti család, egyre több alapanyaggal, lelkesedéssel és egyre nagyobb tervekkel kapcsolódott a munkába. Így az építés a következő év decemberében egy jótékonysági kiállítással is kiegészült, 2016-ban pedig már a karácsonyt megelőző időszak legtöbbet emlegetett eseményének számít a településen.
"Szeretnénk ismét egy olyan rendezvényt tető alá hozni, ahol 0-tól 100 éves korig mindenki jól érezheti magát és ráhangolódhat a karácsonyra. A Mézeskalácsfalu továbbra is egy civil összefogás eredménye, ezért nem ígérhetünk fesztiválhangulatot, koncerteket és vásári forgatagot sem, csupán annyit, hogy jól fogjátok érezni magatokat" - olvasható a Mézeskalácsfalu Facebook-oldalán, ahol ötödik alkalommal készítik el Sződliget településének apró lenyomatát programokkal és jótékonysági vásárral egybekötve.
December 10-én, 10 órától délután kettőig rönkfából rénszarvas készítő versenyt rendeznek a főtéren, amelyre családok, baráti társaságok és céges csapatok jelentkezését várják. Délután négy órától a plébánia udvarán a Vadrózsák néptáncegyüttes húzza a talp alá valót. A mézeskalácsból készült kis falut pedig szombaton kilenctől este hatig, vasárnap délután négyig a Római Katolikus Plébánián lehet megnézni. A kiállított - de vasárnap hazavihető - mézeskalács házikóknak és rénszarvasoknak nem lesz ára, mindenki annyit ad értük, amennyit pénztárcája megenged. A bevételből a helyi óvoda és iskola alapítványait támogatják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.