Vásárhelyi Gábor, a Wizz Air kommunikációs igazgatója december 16-án bejelentette, hogy 2017. március 26-tól Tel-Avivba indítanak járatot hetente két alkalommal, szerdán és vasárnap, számolt be a turizmusonline.hu. A tel-avivi járatra Kelet-Szlovákiából és Nyugat-Ukrajnából is számítanak utasokra, tette hozzá.
A Wizz Air első debreceni járata 2012-ben szállt fel, 2016-ban több mint 250 ezer utast szállítottak Debrecenbe. A bázisnyitás hullámzó volt, voltak járatok, melyek nem váltak be, mások megerősödtek, mint a londoni, párizsi, milánói járatok. A felfüggesztett malmői járat visszakerül a menetrendbe.
Izraeli élmények
Izraelről sokszor írtunk már, sokféleképpen körüljártuk a témát. Írtunk a kezdeti kultúrsokkról, aztán arról, hogy vajon mennyire biztonságos itt nyaralni, béreltünk autót is, hogy magunk járjuk körbe az országot, és teszteltük, hogy tud-e újat mutatni akkor, amikor már sokadszor térnénk vissza.
A Wizz Air Debrecenből 2012-es indulása óta 700 000 utast szállított. Idén nyáron érték el a félmilliós mérföldkövet.
A légitársaság nemrég öt új, nyugat-balkáni célpontot is bejelentett. 2017 áprilisától. Pristinába, Szarajevóba, Tiranába, Podgoricába és Szkopjébe is lesz közvetlen járat Budapestről.
A közeli, balkáni fővárosokba évekig csak átszállással, sok órás repülőutakkal juthattak el azok, akik nem vállalták be, hogy kocsival közelítik meg a térséget. Összegyűjtöttünk pár okot, hogy miért érdemes hosszú hétvégékre vagy nyaralásokra is böngészni az új balkáni célpontokat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.