200 emberrel védik Ferihegyet a havazástól

PUBLIKÁLÁS: 2016. november 11. 16:00
A Budapest Airport havas flottája felér egy megyei közútkezelőjével, közel kétszáz emberrel várja téli szezont november közepétől márciusig.

Mostantól kezdve bármikor jöhet a tél és a hó, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalmát ez nem akadályozhatja, hiszen életbe lépett a repülőtéri szakzsargonban csak havas készültségnek hívott téli készenléti állapot. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a meteorológiai előrejelzésnek megfelelően mindig a szükséges létszámmal és eszközzel áll készenlétben a havas szolgálat; szükség esetén késlekedés nélkül elkezdik a hóeltakarítást, illetve a havazást megelőző előkészítést - olvasható a közleményben.

Fotó: Budapest Airport

Nagyon jól sikerült a felkészülés Huszka Péter forgalmi igazgató szerint, idén ráadásul egy új munkaszervezés bevezetésével alvállalkozó garantálja a repülőtér külső területeinek takarítását és síkosság mentesítését, így a Budapest Airport saját szakemberei a repülőtér légi oldali forgalmi területeire koncentrálhatnak. A szakember elmondta, hogy összesen 180-200 ember és 41 jármű ad 24 órás készenlétet egészen márciusig, így akár napokig tartó havazás esetén is folyamatos marad a repülőtér üzemelése. „Szerencsére, erre az elmúlt években nem volt példa, de a repülőtér nem engedhet a szigorú normákból, nem lephet meg minket a havazás." – tette hozzá Huszka Péter.

A nagy létszámra és az eszközparkra szükség is van: 2,4 millió négyzetméternyi betonfelületet – futópályákat, gurulóutakat, repülőgép állóhelyeket – kell megtisztítani a hótól és a jégtől, méghozzá rövid időn belül. A havas szolgálat munkatársait, a gépkezelőket hónapok óta készítik fel a feladatra, egyebek mellett számítógépes szimulátoron is vizsgázniuk kell a repülőtéri futópályák, a gurulóutak és beton előterek ismeretéből, majd gyakorlati oktatáson vesznek részt éjszakai vezetésből és a repülőtéri speciális közlekedési szabályok ismeretéből is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.