Töltsön kolbászt Modern Talkingra a hétvégén Békéscsabán!

kolbászfesztivál
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 26. 10:11
Rekordszámú kolbásztöltő-versenyző, négy napos buli és retró koncertek: a XX. Csabai Kolbászfesztivált október 28. és 31. között rendezik meg. Százezer látogatót várnak.

Az idei Kolbászfesztiválon több rekord is megdől: október 29-én 750 csapat méri össze kolbásztöltő tudását, és minden eddiginél több, mintegy kétszáz szárazkolbászt neveztek be a szárazkolbász-versenyre, érkeztek Erdélyből, Szlovákiából és a Vajdaságból is "disznóságok".

Fotó: Imre György - Csabai Kolbászfesztivál

A négynapos rendezvény alapeleme továbbra is a disznóvágások bemutatása, a csabai disznótorok hagyományainak a továbbadása, mondta Hégely Sándor fesztiváligazgató az MTI-nek.

Az idei fesztiválon egy fotókiállítással emlékeznek meg az előző 19 évre és a most megjelent, csak a rendezvényen kapható A Csabai című könyvet is kifejezetten erre az alkalomra készítették - tette hozzá a fesztiváligazgató.

A fesztivál belföldi vendégvárosa idén a szomszédos Gyula, a határon túli pedig a szlovákiai Érsekújvár lesz, emellett a Balaton-felvidéki borvidék is kiemelten szerepel a rendezvényen.

Esténként - a hagyományoknak megfelelően - a koncerteké a főszerep. Neves külföldi fellépőket hívtak a rendezvényre, péntek éjjel Dr. Alban ad koncertet, vasárnap este Thomas Anders és a Modern Talking Band érkezik új koncertprogrammal. A magyar fellépők között van a Neoton Família, Majka és Curtis, a Magna Cum Laude, a Halott Pénz és az Ismerős Arcok, a Wellhello és Demjén Ferenc.

A első Csabai Kolbászfesztivált 1997. októberében rendezték meg, már a legelső napon két mázsa sült kolbász fogyott el. Két évvel később már 30-40 ezer vendéget vonzott a rendezvény.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.