Novemberben nyílik Tihany római őrtornya

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 21. 15:34
Novemberben nyílik Tihany római őrtornya

A Gardafesztivál idején már az új tihanyi kilátóból gyönyörködhetünk a Balaton északkeleti részében, sőt, megfelelő időben és napszakban a tó nyugati medencéjének jelentős része is feltárul előttünk - írja a Balatontipp.hu.

Október 9-i fotó a kilátóról

Még nyár elején lehetett hallani arról, hogy a Bakonyerdő Zrt. kilátót létesít a Tihanyi-félsziget központi részén, az Apáti-hegyen Tihany Község Önkormányzata és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság közreműködésével. "Az egykori római őrtornyokra hasonlító építmény mintegy 15 méterrel magasodik majd a térszín fölé, csodálatos körpanorámát nyújtva a kirándulóknak"- írták akkor a közleményben. A Tihanyi félsziget északnyugati sarkában épülő kilátót a Balaton szintje fölé mintegy 100 méterrel emelkedő Apáti-hegy tetejére tervezték.

A Balatontipp szerint több hetes csúszással készülget az egyébként ingyenesen látogatható kilátó, de az oldal legfrissebb információi szerint november 3-a után lehet majd feljutni rá. Így jó idő esetén akár a Tihanyi Gardafesztivál alkalmával is útba ejthetjük.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.