Az első gardafesztivált 2002-ben szervezték, azóta pedig egyre nagyobb érdeklődés övezi a programokat, írja az MTI.
A Gardália nevű rendezvény első napján a fesztivál díszvendége, Várpalota város mutatkozik be a Németh László Művelődési Házban rendezett kiállításon. Szombaton megáldják a halat és az újbort a bencés apátságban, a vulkánok és a hévforrások világában kalandozhatnak a vállalkozó kedvűek, ezen kívül lesz nordic walking túra, népi játszóház, utcazene a tihanyi zenésznövendékek jóvoltából, valamint népzenei és néptáncműsorok. A város néhány vendéglátóhelye gasztronómiai ínyencségekkel is készül.
A fesztivál névadó halát, a gardát a Visszhang-dombon sütik majd a résztvevők szombaton délután.
A fesztivál zárónapján a Kincses Színház előadását láthatják a gyermekek, lesz arcfestés, táncház és kézműves foglalkozás. A Visszhang-dombon pedig halételek készítésében mérhetik össze tudásukat a konyhaművészetben jártas versenyzők.
A garda a Balaton legmélyebb részén, a tihanyi kútnál verődik rajokba a téli vermeléshez, ezért október végén és novemberben már csak ott lehet fogni ezt a jellegzetes formájú, ízletes húsú és szinte csak a Balatonban előforduló halat. A nagy rajokba összeverődő halak vonulását régen a hegy tetejéről lehetett jól látni, ezért a halászok a vízen dolgozó társaikat onnan irányították különböző jelzésekkel a halrajok felé, ebből ered a látott hal elnevezés, mondta az MTI-nek Tósoki Imre, Tihany polgármestere.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.