Száz tárogató szólal meg egyszerre az Andrássy-kastélyban

program
PUBLIKÁLÁS: 2016. június 07. 17:38
A tiszadobi Andrássy-kastélyban komolyzenei csemege, a siroki Barlangvárban várünnep várja a látogatókat ezen a hétvégén.

Ezen a hétvégén rendezik meg Szerencsen, a Rákóczi Várban az Országos Tárogatós Találkozót a vajai Rákóczi Tárogató Egyesület szervezésében. A rendezvényre Magyarország minden vidékéről, valamint a határon túlról is érkeznek tárogatósok, akik a program ideje alatt különböző helyszíneken adnak hangversenyeket.

A tiszadobi Andrássy-kastély Fotó: Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ

Június 11-én, szombaton, 16.00 órától például a találkozó résztvevői igazi zenei különlegességet kínálnak a felújított, és a közelmúltban megnyílt Andrássy-kastély látogatóinak. Az eseményen csaknem száz tárogató hangszer szólal majd meg egyszerre a kastélyparkban. A tárogató a magyar történelem kísérője a honfoglalástól napjainkig, és magyar hangszerként tartják számon az egész világon. A tárogató a Hungarikum Bizottság döntése alapján kiemelkedő nemzeti érték címet kapott és a legmagasabb elismerést is elnyerte: a tárogató hungarikummá vált. A hangversenyt rossz idő esetén a kastély épületében rendezik meg. A hangverseny a kastélybelépőjegy megváltásával hallgatható meg.

Szintén a Forster Központ fenntartásában működő siroki Barlangvárban június 11-12- én immár huszadik alkalommal rendezik meg a Siroki Várnapokat. A kétnapos családi program hagyományőrző bemutatókkal, lovagi tornával, légishow-val, ragadozó madár bemutatóval, koncertekkel, gyerekprogramokkal, kézműves foglalkozásokkal és az elmaradhatatlan tűzijátékkal várja a látogatókat.

Fotó: Siroki vár / Facebook

Lesz majd többek között zoknicsata a Nánai Solymos Vitézek közreműködésével, versenyeznek majd hobbiíjászok, lehet hőlégballonozni, láthatjuk majd Kálmán Imre: Csárdás királynőjét, a The Mad Circus-Rockabilly Show zenekar koncertjét, miközben lesz erős ember verseny, ökölvívó verseny és Kurul dobkoncert is. A Babszem Jankó Gyermekszínház bemutatja Ilók és Mihók előadását, fellép majd Wolf Kati, és a főzőverseny mellett lesz majd macok és krumplipogácsa készítés és kóstolás is. Bővebben a programról itt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.