Aludj, fürödj, hangolódj Mórahalmon

wellness
PUBLIKÁLÁS: 2016. június 09. 15:21
A nyári elő- és az őszi utószezonban, az akcióban részt vevő vendégházak szállóvendégei mindössze 500 Ft-ért vehetik igénybe a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő szolgáltatásait.
Hirdetés

Aki nyaralását az iskolai nyári szünet elejére tervezi, még kihasználhatja a fenti kedvezményt, hiszen egész júniusban igénybe vehető az 500 Ft-os fürdőjegy lehetősége. Az akció lényege, hogy Mórahalom azon vendégházaiban, akik az erzsebetfurdo.morahalom.hu, illetve a morahalomturisztika.hu honlapokon megtalálhatóak, a megszálló vendégek az eltöltött vendégéjszakáknak megfelelő számú, 500 Ft-os fürdőbelépőre beváltható utalványt kapnak, amivel az itt-tartózkodásuk ideje alatt a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőbe vásárolhatják meg napijegyüket.

A fürdő árpolitikája évek óta változatlan: egyetlen belépőjegy megvásárlásával a fürdő valamennyi üzemelő medencéje, szaunája, csúszdája, valamint az összes élményelem korlátozás nélkül igénybe vehető.

Galéria: Aludj, fürödj, hangolódj Mórahalmon Fotó: Nemeth Norbert

Az 500 Ft-os belépőjegy a hétvégi kiemelt időszakokra, a kiemelt árú jegyek esetében is lehetőséget ad a kedvezmény érvényesítésére, azaz hétköznapokon és hétvégén egységesen 500 Ft-os jegyáron vehetik igénybe a fürdő minden szolgáltatását.

A kedvezményes fürdőjegy lehetősége a nyári hónapok végeztével szeptember 1 és november 30-a között ismét életbe lép majd, mint az utószezonhoz kapcsolódó kedvezmény.

Az akcióban részt vevő szálláshelyekről bővebb információ az erzsebetfurdo.morahalom.hu, illetve a morahalomturisztika.hu honlapokon található. Foglaláskor kérjenek pontos információt a fürdőjegy igénybevételének lehetőségéről.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.