Trendek és versenyképesség a rendezvényszervezésben - rendezvényszakmai konferencia és kiállítás a MaReSz szervezésében

rendezvényszervezés
PUBLIKÁLÁS: 2016. május 05. 11:36
Nagy érdeklődés övezi az Event Touch - Trendek és versenyképesség a rendezvényszervezésben című konferenciát, melyet 2016. június 7-én a Groupama Arénában rendez a Magyarországi Rendezvényszervezők és szolgáltatók Szövetsége (MaReSz).

Az idei konferencia egyik fő témája a versenyképesség, amelyhez kapcsolódóan többek között digitális trendekről, értékesítési és marketing praktikákról, nagyvállalatok rendezvényszokásairól is hallhatnak előadásokat az érdeklődők.

A meghívott előadók gyakorlati példákon keresztül mutatják be, hogy mitől tud versenyképessé válni egy helyszín, hogy hogyan lehet hatékonyan új ügyfeleket szerezni, hogy milyen a jó weboldal, illetve milyen szerepe van a videóknak a rendezvényeknél. A résztvevők megtudhatják a kiállítások jövőjét, valamint protokoll és munkaerőpiaci bértámogatási lehetőségekről is hallhatnak előadásokat.

Már most közel 150 konferencia résztvevő és 40 kiállító regisztrált az eseményre. A szervezők egy meglepetéssel egybekötött megnyitóünnepséggel készülnek, a finom falatokról street food jelleggel a MaReSz rendezvénygasztronómia tagozatának tagjai, a professzionális technikáról pedig a MaReSz rendezvénytechnika tagozata gondoskodik. A résztvevők felölelik a teljes szakmát: konferencia és -kiállításszervezőkkel, rendezvényügynökségekkel, vállalati döntéshozókkal, rendezvényhelyszínekkel, technikai és catering cégekkel, valamint programszervezőkkel lehet találkozni a rendezvényen. A konferencia programja kiemelkedő lehetőséget nyújt networkingre, új üzleti kapcsolatok kialakítására.

Forrás: Travelo

Június 3-ig konferencia résztvevőként is lehet még regisztrálni az eseményre az alábbi linken, itt érhető el az előzetes program is:http://www.maresz.hu/hu/hirek/event_touch_konferencia_2016

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.