
Páva Zsolt, Pécs polgármestere a megnyitón elmondta, hogy az új létesítményt két év alatt, kizárólag európai uniós forrás felhasználásával építették meg a korábbi állatkert Mecsek-oldalban található több mint 3,5 hektáros területén. A műszaki átadás tavaly év végén megtörtént, folyamatosan költöztetik be az állatokat új helyükre.
Az új pécsi állatkertben pumával, perzsa leopárddal, varacskos disznóval, bengáli tigrisekkel, gyűrűsfarkú makikkal, zebra- és szirti cápával, hiúzzal és oroszlánokkal is találkozhatnak majd a látogatók. Érkeznek zebrák, ormányos medvék, egy barnamedve, ragadozó madarak, kaméleonok és fapitonok is - olvasható az MTI-nek eljuttatott írásos összefoglalóban.
Dél-Dunántúl egyetlen állatkertje 1961-ben épült társadalmi munkában. Páva Zsolt indoklása szerint ezért is döntöttek úgy, hogy a felújítás helyett egy teljesen új, a mai kor színvonalán is túlmutató, új állatkertet építek a területen. A beruházás során tágas parkolót építettek, a létesítmény új fogadóközponttal rendelkezik és ökoturisztikai parkot is magában foglal, amelyben bemutatják a Mecsek és környékének állat- és növényvilágát.
Az új állatkerti részen tematikus szekciókat alakítottak ki, így állatsimogató és madárröpde, majomház, nagymacskaház, ragadozó- és vízilóház, Afrika-kifutó, krokodilház, fókamedence, csimpánzkifutó is épült. A korábban a pécsi belvárosban működő akvárium-terrárium is helyet kapott a megújult állatkertben, a fogadóközpont épületében.
Az épület földszintjén az akváriumi rész sokszínű édesvízi és tengeri állatvilága lesz megtekinthető és ott található a fókamedence is. A terráriumot az emeleten alakították ki, ahol rendezvény- és oktatóterem is létesült. A nyitásra külön kedvezményekkel készülnek, a részletekről a megnyitó előtt egy héttel adnak tájékoztatást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.