Kilátót is építettek az Erzsébet téri óriás karácsonyfába

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2015. december 08. 15:56
A tavalyinál öt méterrel magasabb installáció belsejébe idén egy kilátó is került, így aki bemegy az adománypontként is szolgáló fa belsejébe, három méter magasságról tekinthet ki az utcára.
A Hello Wood építész- és dizájnstúdió 16 méter magas fája Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Idén is felépült a budapesti Erzsébet téren az a 16 méter magas, 30 négyzetméter alapterületű, 40 tonna tűzifából épített óriási karácsonyfa, amely a cselekvő szolidaritásra szólítja fel az embereket - írja az MTI.

A Design Terminál előtt több szervezet összefogásával felépült karácsonyfa darabjait az ünnepek után tűzifaként osztják szét rászoruló családok között - hangsúlyozta Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnöke a helyszínen tartott keddi sajtótájékoztatón. Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminál főigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az adventi időszakon kívül az év többi napján is fontos a társadalomnak összefognia és segítenie a nehéz helyzetben lévőket, az intézmény csatlakozásával ezt az üzenetet szeretné közvetíteni a fiatalok és az utca embere felé.

30 négyzetméter az alapterülete és 40 tonna tűzifából készült Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

A Hello Wood csapata által épített, a tavalyinál öt méterrel magasabb installáció belsejébe idén egy kilátó is került, így aki bemegy az adománypontként is szolgáló fa belsejébe, három méter magasságról tekinthet ki az utcára - fűzte hozzá Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes.

Az Erzsébet téren vízkeresztig lesz lehetőség közvetlen pénzadomány felajánlására, amelyből az Ökumenikus Segélyszervezet további tűzifához juttatja a rászorulókat. Az országos összefogáshoz bárki csatlakozhat a 1353-as adományvonalon keresztül is, egy telefonhívás vagy sms 250 forint adományt jelent. Az akciót idén a Vodafone egy online kampánnyal egészíti ki: aki a "mindigegyütt" hashtaget használja közösségi oldalain, két további fahasáb-adománnyal járul hozzá a nehéz helyzetben élők támogatásához - mondta el Marchhart Pál vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettes.

Az óriás karácsonyfa belseje Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.