Befizetett egy útra, de veszélyes? Bánatpénz nélkül lemondhatja

bánatpénz
PUBLIKÁLÁS: 2015. december 01. 08:19
Hatvan nappal az utazási irodánál megrendelt utak megkezdése előtt még bánatpénz felszámítása nélkül el lehet állni a szolgáltatás igénybevételétől, ha az úti célt az utazásra nem javasolt országok közé sorolja a Külgazdasági és Külügyminisztérium.

A szabályozásról a Magyar Nemzet írt keddi számában az Európai Fogyasztói Központra (EFK) hivatkozva, számolt be az MTI.

Mint arra az EKF felhívja a figyelmet, fontos különbséget tenni az utasok között abban a tekintetben, hogy utazásukra magyar utazási iroda által összeállított utazási csomag keretében, vagy pedig az utas saját maga által szervezett, külön-külön lefoglalt egyes utazási szolgáltatások igénybevétele útján kerülne sor.

Fotó: Northfoto / Northfoto

A vonatkozó kormányrendelet értelmében az utazás időpontjától függetlenül az utazási csomag díjmentes lemondására akkor van lehetőség, ha az úti célt az utazásra nem javasolt országok közé sorolja a Külgazdasági és Külügyminisztérium, egyéb esetekben utazási csomagokat díjmentesen lemondani csak az utazás megkezdését megelőző 60 napnál korábban lehet.

Ezt követően az utazás megkezdését megelőző 35 napnál korábbi elállás esetén legfeljebb a részvételi díj 10 százalékának megfizetését követelheti az utazásszervező bánatpénzként az utastól.

Közeli indulási időpont esetén javasolt az utazásközvetítővel vagy utazásszervezővel felvenni a kapcsolatot - ismerteti az EFK tanácsát a napilap.

Az utas által külön-külön elvégzett foglalásokkal megszervezett utazások esetén a jogszabály általános jelleggel nem biztosítja a szerződésektől való díjmentes visszalépés lehetőségét. Mindazonáltal az egyes szolgáltatók - például az autóbérlő cégek, a szállásközvetítő vállalkozások vagy szálláshelyek - szerződési feltételeikben biztosíthatják a szolgáltatás ingyenes vagy egy bizonyos díj megfizetése ellenében történő lemondását.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.