Beállnak dolgozni a Mikulásgyárba a jó fej turisták

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 16. 08:52
Évente közel 1000 önkéntes dolgozik a Mikulásgyárban. Egyre több közöttük a külföldről érkező turista, akik néhány napra érkeznek Budapestre, de programjaik közé beillesztik néhány órára a Mikulás látványos csomagolóüzemét is.

Tavaly Ausztráliából, Németországból, Spanyolországból is érkeztek ideiglenes munkatársak a Mikulásgyárba, idén már egy japán turistacsoport is bejelentkezett, hogy látni szeretné Európa egyik leglátványosabb adómenygyűjtő akcióját, szerepel a Mikulásgyár Alapítvány közleményében.

Fotó: Mohai Balázs - MTI/MTVA

A "vendégmunkások" mellett a karitatív esemény szervezői most azoknak a a jelentkezését várja, akik hosszabb ideig is szívesen részt vennének a Mikulásgyár önkéntes programjában. A segíteni szándékozók jelentkezését az [email protected] e-mail címen várják.

A Mikulásgyár arra is felhívja a figyelmet, hogy a segélyakció keretén belül gyűjtött adományokat a Magyar Vöröskereszt helyi szervezetei segítségével osztják szét, rászorultsági alapon.

A Mikulásgyár azt ajánlja, minden olyan családnak, amely úgy érzi, hogy segítségre van szüksége a téli időszakban, már most tájékozódjon a helyi szervezeteknél arról, hogyan részesülhet az adományokból.

Zsolnai Endre, Mikulásgyár szervezője elmondta azt is, hogy tavaly több rekord is megdőlt. Volt olyan nap, amikor egyszerre 9000 ember látogatott el a 56-osok terén felállított Mikulásgyárba. Tavaly érkezett a legnagyobb élelmiszer-adomány is, amely húszezer gyermek egy napi vacsoráját fedezhette. Idén még több adományra számít az akció, ezért van szüksége több önkéntesre.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.