A MÁV-START és a GYSEV a december 31-éig tartó „Csontváry Géniusza – A magányos cédrus" kiállításra utazóknak ötven százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít bármely belföldi vasútállomásról a Déli, Nyugati, Keleti és Kelenföldi pályaudvarra - olvasható a vasúttársaság közleményében.
A kedvezményes árú menetjeggyel az odautazást legkorábban november 10-én nulla órától lehet megkezdeni, a visszautazást pedig legkésőbb a rendezvényt követő napon, 2016. január 1-jén éjfélig kell befejezni. Az alkalmi menettérti jegy érvényességének időtartama megegyezik az azonos távolságra szóló teljes árú menettérti jegyével. A kedvezményes retúrjegy kizárólag belföldi utazásra és csak másodosztályon vehető igénybe.
Az alkalmi menettérti jegy visszautazásra csak akkor érvényes, ha a vasúti jegy mellett a megvásárolt belépőjegyet is felmutatja az utas, vagy a vonatjegyét lebélyegezteti a kiállítás helyszínén (Budapest, Dísz tér 17.).
Csontváry Kosztka Tivadar (1853–1919) a modern magyar képzőművészet egyik legnagyobb hatású alakja. Több évnyi előkészítést követően nyílt meg a festőművész átfogó életmű-kiállítása a Budai Várban, a Honvéd Főparancsnokság épületében. A tárlat 2015. december 31-ig hétfőtől vasárnapig, 10 órától 18 óráig látogatható.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.