Beszüntette működését az utasokat cserbenhagyó légitársaság

légitársaság
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 28. 14:13
A görög SkyGreece Airlines légitársaság közleményben jelentette be, hogy "ideiglenesen beszünteti működését". A légitársaság azt követően adott ki egy szűkszavú közleményt, hogy szerdai és csütörtöki járataikat törölték, a légitársaság ügyfélszolgálatát és vezetőit nem lehetett elérni.

Ahogy mi is megírtuk, több száz utas ragadt az elmúlt napokban a torontói repülőtéren. A SkyGreece Airlines Athénban kiadott, egy oldalas, angol nyelvű közleményében elnézést kér mindazon utasaitól, akiket érintett a légitársaság működési válsága, írja az airportal.hu. A közlemény szerint a cég alapítói és vezetői éjt nappá téve azon dolgoznak, hogy gondoskodjanak az utasokról és megoldják a felmerült problémákat.

A közleményben arra hivatkoznak, hogy a légitársaság nemzetközi járatainak májusi elindítását követően rövid idővel a SkyGreece-t súlyosan érintette a görögországi pénzügyi krízis. A cég alapítói annak ellenére a működés fenntartásán dolgoztak, hogy a jegyeladások azonnal és drámai mértékben csökkentek.

Képünk illusztráció. Fotó: Deborah Baic - Europress /Getty

Sajnálatos módon a cég műszaki problémák miatt a légitársaság menetrendje teljesen felborult és hatalmas késéseket gyűjtöttek össze, emellett jelentős többletköltségeik is felmerültek.

A SkyGreece vezetése értékelve a helyzetet úgy döntött, hogy ideiglenesen fel kell függesszék a légitársaság teljes működését, de bíznak abban, hogy hamarosan újra indulhatnak.

Az utasoknak a cég azt tanácsolja, hogy forduljanak az utazási irodákhoz annak érdekében, hogy alternatív úton (más légitársaságokkal) el tudjanak utazni a kívánt célállomásra. A légitársaság rövid közleménye végén idézi a vonatkozó EU-s jogszabály részletét.

Megkérdeztük Kovács Júliát, a SkyGreece magyarországi partnerének ügyvezető igazgatóját. "Hivatalos tájékoztatást nem kaptunk a légitársaságtól, én is a SkyGreece weboldaláról értesültem a történtekről" - mondta a Travelónak.

Kifizetetlen számlák

Kanadai, hivatalosan nem megerősített lapértesülések szerint a torontói repülőtér nem engedte felszállni a légitársaság egyetlen Boeing 767-es repülőgépét, mert a cég hatalmas tartozásokat halmozott fel és azt nem tudta kiegyenlíteni, írja az airportal.hu.

A légitársaságok a repülőtér-üzemeltető cégek, földi kiszolgálók, üzemanyag- és cateringellátó cégek felé általában utólagosan fizetik a számláikat. Amennyiben ez nem történik meg, a repülőtér, ahol a légitársaság repülőgépe tartózkodik, a helyzet rendezéséig megtagadhatja a repülőgép felszállását, a földi kiszolgálók pedig megtagadhatják a repülőgép felkészítését.

Nem mennek a konzulátusra a magyar utasok

Magyarország torontói főkonzulátusa szerdán állampolgári bejelentés alapján értesült arról, hogy törölték a SkyGreece szerdai, GW428-as Toronto-Budapest-Szaloniki járatát. Azonnali segítségnyújtást azonban egy magyar állampolgár sem kért - adta hírül még csütörtökön este az MTI.

A magyar képviseletnek sem e-mailben, sem telefonon nem sikerült a légitársaságtól felvilágosítást szereznie. Csütörtökön a főkonzulátus egyik munkatársa felkereste a SkyGreece torontói irodáját, de azt zárva találta, és nem akadt a nyitva tartásra vonatkozó információra sem. A szomszédos irodák munkatársai nem tudtak biztos információval szolgálni a légitársaságról, de a mozgást az utóbbi pár napban nem nagyon tapasztaltak.

Csige Gábor torontói magyar konzul közölte, hogy a főkonzulátus munkaidőben a +1-647-349-2550 telefonszámon, munkaidő után pedig a +1-416-427-5989 telefonszámon fogadja a hívásokat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.