Az ukrán események miatt döntött rekordot a tavalyi légi forgalom

légiforgalom
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 02. 12:28

A HungaroControl légiforgalmi irányítói rekordmennyiségű, több mint 700 000 légi járművet navigáltak tavaly, ami 11,55 százalékkal több, mint 2013-ban - közölte a légi szolgáltató kedden az MTI-vel.

A társaság szerint a kimagasló forgalmi adatokat leginkább az ukrán események magyarázzák, de jelentősen hozzájárult a Koszovó feletti magas légtér megnyitása, aminek eredményeként 2014. április 3-tól 2015 május közepéig csaknem 70 ezer polgári légi járművet kezeltek a légi irányítók. Az átrepülő gépek száma a nemzetközi események következtében folyamatosan emelkedett, de megállt a budapesti érkező-induló forgalom korábbi években tapasztalt csökkenése is, így tavaly már 3,36 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

A HungaroControl szerint tovább folytatódik a forgalom intenzív növekedése, már idén az első öt hónapban 16 százalékkal több gépet kezeltek a magyar légiforgalmi irányítók a tavalyi év azonos időszakához képest.

A társaság úgy véli, hogy a légi közlekedési adatok növekedéséhez hozzájárulhat a HUFRA (Hungarian Free Route Airspace) hálózat bevezetése, amely lehetővé teszi a repülőgépek korlátozások nélküli, szabad légtérhasználatát Magyarország felett. A gazdaságosabb üzemelés és a menetidő pontosabb betartásának lehetősége miatt már olyan be- és kilépő pontok között is megjelentek járatok, amerre korábban nem volt kijelölt légi útvonal. A HungaroControl szakértői pedig a nyári turistaszezonban újabb adriai nyaralóhelyekre tartó repülőgépek megjelenésére is számítanak.

A jelentős forgalomnövekedés következtében a nyilvános adatbázis szerint a HungaroControl árbevétele egy év alatt 5 százalékkal, 32,11 milliárd forintra emelkedett. Ugyanakkor mérleg szerinti eredménye 2,06 milliárd forintról, 1,52 milliárd forintra csökkent 2014-ben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.