Saját sörrel készül a nyárra a Zirci Ciszterci Apátság

apátság
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 27. 18:18
Saját sörrel készül a nyárra a Zirci Ciszterci Apátság

Nyár közepétől kézműves sört készítenek a zirci apátságban, felelevenítve ezzel a ciszterci rend régi hagyományát – tájékoztatta az MTI-t szerdán a Zirci Ciszterci Apátság főapátja.

Dékány Á. Sixtus elmondta, hogy a zirci apátság pincéjében kialakított sörfőző júliustól kínál majd házi készítésű sört, melynek receptjét hazai szakemberek állították össze. A főapát szerint a zirci sörfőzés hagyományaira utal, hogy a zirci arborétumban található tavat Seres-tó néven szokták emlegetni, a mellette álló házat pedig sörháznak nevezik a helyiek. A ciszterciek rendjéből kiváló trappisták eredetileg a böjt idejére kezdtek el sört főzni maguknak, a folyadékbevitel ugyanis még ebben az időszakban is megengedett volt, és az energiában gazdag ital elviselhetőbbé tette számukra a húsvétot megelőző heteket. Bár a francia forradalom idején lerombolták kolostoraikat, az ősi receptek megmenekültek és ezek alapján indulhatott újra a sörfőzés.

A zirci apátok Fotó: Országos Széchényi Könyvtár / Indafotó

Az apátságban háromféle sört állítanak majd elő, ahol kóstolásra és vásárlásra is lesz lehetőség, de Budapesten, Pest és Veszprém megyében, a Balaton régióban és több hazai nagyvárosban is megtalálható lesz a kézműves termék. A Zirci apátsági sör nevet viselő első palackokat július elején vehetik kézbe az érdeklődők – mondta a főapát, hozzáfűzve, hogy a főzde a nagyközönség számára is látogatható lesz.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.