Egy éjszaka a londoni állatkert oroszlánjai között

London
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 26. 13:20
Egy éjszaka a londoni állatkert oroszlánjai között

A londoni állatkert látogatói hamarosan akár az oroszlánbarlangban is éjszakázhatnak, ha elég bátrak hozzá – írja a DailyMail.

2016 tavaszától megnyílhat az állatkert Oroszlánok Földje nevű részlege, ahol valódi szafarit idéző hangulat várná az érdeklődőket. A tervek szerint az elkülönített területen kilenc darab négy fős, 167 négyzetméteres luxuskunyhót építenének fel, melyeket ki lehetne bérelni egy-egy éjszakára és onnan figyelni az állatok királyát, ahogyan eddig még sohasem láthattuk. Exkluzív vezetett túra keretében ismerkedhetnénk meg az oroszlánokkal és a gondozók még az etetésbe is bevonnának minket.

Ázsiai oroszlánok Fotó: Facebook / ZSL London Zoo

Ha a terveket elfogadják, a bővítés új otthont teremtene a súlyosan veszélyeztetett fajnak számító ázsiai oroszlánok számára. Az állatkert vezetősége természetesen arról is gondoskodna, hogy az Oroszlánok Földjén vendégeskedő látogatók kíséret nélkül ne tudjanak az oroszlánok közé tévedni. Ha a városi tanács rábólint az ötletre, már novemberben elkezdődhet az építkezés, februártól pedig már foglalhatóak lesznek a kunyhók.

Ön kipróbálná?

Naná, felejthetetlen élmény lehet! - 52
Eszem ágában sincs, félek az oroszlánoktól. - 13

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.