Megszületett Szulejmán, a tevegyerek Szegeden

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 30. 10:35
Megszületett Szulejmán, a tevegyerek Szegeden

Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban, a csődör, amely a gondozóitól a Szulejmán nevet kapta, hamar lábra állt, és a látogatók is megfigyelhetik – közölte Veprik Róbert igazgató.

Fotó: Lajos Endredi / Szegedi Vadaspark Forrás: Travelo

A felvidéki Bajmóc állatkertjéből érkezett tevekanca, Kata, tavaly a Miskolci Állatkert tevecsődörénél, Kalifánál vendégeskedett. Együttlétük gyümölcsözőnek bizonyult: a kanca múlt kedden hozta világra minden komplikáció nélkül csikóját, írja az MTI.

Az újszülött érkezésével a Szegedi Vadaspark tevecsapata ötfősre bővült, mivel nemrégiben érkezett egy idősebb kanca egy hollandiai állatkertből. A gondozók reményei szerint hamarosan gyarapszik a csapat, hiszen Góbi, a Szegeden 2007-ben született kanca is kikerekedett.

Kétféle teve él a Földön, az egypúpú Afrikában, és a kétpúpú Ázsiában. Szegeden az utóbbi faj egyedeit gondozzák. A kétpúpú tevék kiválóan alkalmazkodnak az extrém időjárási körülményekhez, hiszen élőhelyükön, Ázsia sivatagos, félsivatagos területein nyáron rendkívül meleg van, télen pedig jóval hidegebb az időjárás, mint Közép-Európában. Télen vastag bundát növesztenek, amit tavasszal levedlenek – ekkor nem túl megnyerő képet mutatnak, sok látogató hiszi azt, hogy betegek. Ekkor örömmel veszik, ha gondozóik is segítenek a levedlett szőrcsomók eltávolításában.

Fotó: Lajos Endredi / Szegedi Vadaspark Forrás: Travelo

Sokáig úgy vélték, hogy a kétpúpú tevék Belső-Ázsiában honos vad ősei már kipusztultak, hasonlóan a vadlóhoz, azonban sikerült a kritikusan veszélyeztetett faj néhány kisebb populációját felfedezni. Jelenleg ezernél kevesebb él belőlük vadon a Góbi-sivatagban, és a védelmük ellenére is folyamatosan csökken a számuk.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.