Hajósról startol majd a Nemzeti Bor Maraton

Hajós
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 26. 13:01
Hajósról startol majd a Nemzeti Bor Maraton

Május 23-án Hajóson rajtol és oda tér vissza a Nemzeti Bor Maraton, amelyen a tervek szerint részt vesz Vajda Attila, Cseh László és Hosszú Katinka is - adta hírül az MTI.

Hajósi pincék Fotó: Hegyikristály / Indafotó

Balla Attila programigazgató a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, két éve született az ötlet, hogy összekapcsolják a két magyar sikerágazatot, a bort és a sportot. Céljuk egy olyan, Európában egyedülálló, önmagában is kiemelt turisztikai vonzerőt jelentő programsorozat létrehozása, amely új közösségi élményműfajt jelent.

A Nemzeti Bor Maraton 11 napja alatt 2573 km-t teljesítenek a résztvevők, miközben áthaladnak Magyarország mind a 22 borvidékén 102 települést érintve. A programban két maraton és hat félmaraton is szerepel.

Minden napnak lesz egy kiemelt helyszíne, ahol a helyi termelők bemutatják termékeiket, múltjukat és jövőjüket. A településeken a helyi lakosok bekapcsolódhatnak a futásba és hozzájuk csatlakoznak az adott település közéleti személyiségei, neves sportolói. A tervek szerint Baján Hosszú Katinka világbajnok úszó, Szegeden Vajda Attila olimpiai bajnok kenus, Egerben pedig Cseh László világbajnok úszó.

A Nemzeti Bor Maraton alkalmával világcsúcskísérletre is vállalkoznak a rendezők, ugyanis ilyen hosszú maratonváltó még nem ért célba a világon.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.