Bővít Budapesten a Norwegian

budapest airport
PUBLIKÁLÁS: 2014. december 11. 13:19
Jövő nyáron heti nyolcra emeli koppenhágai járatainak számát Budapestről a Norwegian Air Shuttle. A 2015-ös nyári szezonban a Norwegian jellegzetes piros-fehér festésű gépeivel továbbra is elérhető lesz még Helsinki, Oslo, Stockholm és London Gatwick repülőtere is, valamint átszállással további célállomások.

A 2015-ös nyári szezonban heti 6 helyett 8 alkalommal repülhetünk Dánia fővárosába a Norwegian légitársasággal - áll a Budapest Airport közleményében. A járatbővítés lehetővé teszi, hogy csütörtökön és vasárnap akár két koppenhágai járat közül is választhatunk egy napon belül, a többi napon – szombat kivételével – egy délutáni járat marad továbbra is.

A Norwegian Air Shuttle Boeing 737-eseivel Budapestről összesen 5 európai városba repülhetünk közvetlenül: Helsinkibe, Oslóba, Koppenhágába, Stockholmba és London Gatwickre. Átszállással pedig további 128 város érhető el a Norwegiannel. Az európai célpontjaikon kívül Észak-Amerikába, Közel-Keletre és Távol-Keletre üzemeltetnek járatokat.

Az Európai Unió Nyitott Égbolt (Open Sky) politikájának értelmében az EU bármely két repülőtere között akár harmadik EU-ország légi szállítója is indíthat járatokat. Bár Norvégia szorosan véve nem teljes jogú tagja az EU-nak, de a szoros együttműködést szabályozó társulási szerződés értelmében hasonló jogok illetik meg a légközlekedésben, mint a többi EU-tag skandináv országot.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.