Több baleset volt a szlovák hegyekben, mint korábban

hegység
PUBLIKÁLÁS: 2014. november 17. 16:19
Szlovákia különböző hegységeiben a nyár alatt 501 alkalommal kellett segítséget nyújtaniuk a Hegyi Mentőszolgálat munkatársainak, legtöbbször a Magas-Tátrában és a Kis-Fátrában riasztották őket.

A Hegyi Mentőszolgálat (HZS) statisztikái szerint munkatársaik leggyakrabban alkar-, lábszár- és ujjtöréseknél, ízületi sérüléseknél, vágott sebeknél, eszméletvesztésnél és súlyos kimerültségnél gondoskodtak a szerencsétlenül járt turistáktól. A legtöbb baleset túrázás, kerékpározás és hegymászás közben történt. A Tátrában 177 beavatkozásra került sor, ebből 143 a Magas-Tátrában, 34 pedig a Liptói-Tátrában történt – írja a magas-tatra.info oldal.

A HZS műveleti központjának 18300-as segélyszámát a nyári idény kezdete óta október végéig 313 bajba jutott személy hívta, ami az előző évi hívások számához viszonyítva 11 százalékos, a 2012-es évhez képest pedig 49 százalékos növekedést jelent.

A számokból az is látszik, hogy ez az év jóval munkaigényesebb volt a hegyimentők számára, mint a korábbi évek. Ezért is fontos, hogy mi magunk próbáljuk meg elejét venni a baleseteknek, és csak jól felkészülten induljunk a hegyekbe – tanácsolja az oldal. "A természet erejét nem tanácsos alábecsülni, legyünk mindig óvatosak, hogy ne váljunk a HZS statisztikáinak szereplőjévé" - szól intelmük. (Minderről bővebben itt olvashat!)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.