Négy év után újra látogatható a schönbrunni kastély pálmaháza

Schönbrunn
PUBLIKÁLÁS: 2014. november 11. 14:43
Négy év után újra látogatható a schönbrunni kastély pálmaháza

Jó hírünk van azoknak, akik a bécsi adventi andalgásban átfagyva trópusi körülmények közé vágynak. Négy év után ismét teljes egészében a látogatók rendelkezésére áll a schönbrunni kastély parkjában található pálmaház, Bécs egyik kedvelt turistalátványossága. Az aprólékos előkészítésnek köszönhetően a felújítás állítólag kevesebbe került, mint tervezték.

A pálmaház régen Fotó: ComPRess

A schönbrunni kastély parkjában található pálmaházat 1881-82-ben Franz Xaver Segenschmid tervei alapján építették, impozáns méreteivel és egyedi vaskonstrukciójával az utolsó ilyen jellegű épületek egyike Európában. A műemlékvédett pálmaházról 2008-ban állapították meg, hogy a szerkezet egyre intenzívebb korróziója miatt sürgősen fel kell újítani - írja közleményében a Compress.

Az alapos előkészítést követően a munkákat 2011-ben kezdték meg, méghozzá javarészt folyamatos működés mellett. A látogatóknak csupán 2013 nyarán illetve 2014 nyári munkanapjain kellett lemondaniuk a 118 méter hosszú pálmaház megtekintéséről.

Először az északi oldalon lévő pavilon, a Hidegház újult meg, majd a déli szárny, a Trópusi Ház következett. A 28 méter magas középső pavilon, ahol a temperált klímát kedvelő növények láthatók, 2013-2014-ben került sorra. Nemcsak az erősen elrozsdásodott szerkezeti elemeket és a csavarokat cserélték ki, de a gépészeti berendezéseket is modernizálták. Újakra cserélték az elektromos vezetékeket, a fűtés csöveit valamint automatizálták a szellőztetést és az esőztető berendezést is.

A Pálmaház napjainkban Fotó: ComPRess

A felújítás 6,8 millió euróba került, ami az aprólékos előkészítésnek köszönhetően messze alulmaradt a tervezett 9,2 milliónak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.