
A nagyközönség is találkozhat a Fővárosi Állat- és Növénykert elárvult kisorángutánjával, aki hamarosan Angliába költözik. Bulu Mata szeptember 4-én született, ám anyja egy héttel később betegség miatt elpusztult, azóta a kicsit mesterségesen nevelték az állatkert munkatársai. Mivel a kicsinek a legtökéletesebb nyugalomra volt szüksége — áll az állatkert weboldalán — az elmúlt hetekben az orangutánokkal foglalkozó gondozókon, illetve az állatorvosokon kívül senki nem láthatta az apróságot.
Most bejelentették, hogy a már több mint másfél hónapos kölyköt az október 23-tól november 2-ig tartó időszakban naponta kétszer fél órára megtekinthetik a látogatók. A kölyök ez alatt a másfél hét alatt minden nap 11 óra 30 perctől, illetve 14 óra 30 perctől lesz látható, alkalmanként fél órára. Ilyenkor szokott ugyanis a legaktívabb lenni. Természetesen előfordulhat, hogy a meghirdetett időben a kicsi épp alszik, de ebben az esetben is látni lehet majd, áll az állatkert weboldalán. Ha viszont ébren van, a látogatók azt is megfigyelhetik, hogyan foglalkoznak vele a gondozók, hogyan etetik, tornáztatják, vagy mérik le az e célra szolgáló mérlegen.
Az aprócska kölyök – akiről már korábban nyilvánosságra hozták, hogy hím – gondozóitól a Bulu Mata nevet kapta. Az indonéz eredetű név az állat hosszú szempilláira utal. Súlya október 22-én 11 óra 30 perckor, a bemutató főpróbáján 2040 gramm volt.
Az elmúlt hetekben a kölyök jövőbeni sorsáról is döntés született. Bár a Fővárosi Állat- és Növénykertben neveltek már fel mesterséges úton is orangutánkölyköt, a legjobb megoldás egy úgynevezett „orangután bölcsőde" lenne a számára, írja az állatkert weboldala. Mivel ilyen „bölcsi" Európában csak egyetlen helyen, az angliai Dorsetben található Monkey World Főemlősmentő Központban működik, Bulu a tervek szerint novemberben Angliába fog költözni. Az elutazás előtti napokban, az arra való felkészülés miatt már nem lehet őt bemutatni, ezért aki látni szeretné, annak az október 23-tól november 2-ig tartó időszakban érdemes felkeresni az állatkertet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.