Evezve kel át az Északnyugati-átjárón egy francia felfedező

Atlanti-óceán
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 12. 16:31
Belugák és bálnák között evezve kel át az Északnyugati- átjárón egy vállalkozó kedvű francia férfi: Charles Hedrich 1700 kilométer megtétele után a múlt héten érkezett meg a kanadai Cambridge Baybe.

Még ugyanekkora út áll előtte, hogy elsőként a világon evezve haladjon át a Csendes-óceánt az Atlanti-óceánnal összekötő, az év háromnegyedében befagyott átjárón - írja az MTI.

Hedrich tavaly indult útnak, ám szeptemberében a kanadai Tuktoyaktukban, az eszkimók földjén kénytelen volt megválni evezőitől. Idén július 12-én vágott ismét útnak keleti irányban, a Kanadát és Grönlandot elválasztó Baffin-tenger felé. „Amilyen nehéz volt a tavalyi év, az idén a feltételek rendkívül kedveznek az evezésnek" – mondta el a felfedező az AFP-nek a Victoria-szigeti Cambridge Bayből.

Hedrich 27 napi evezés után múlt csütörtök este érkezett meg Cambridge Bay-be, ahonnan várhatóan szerdán indul tovább. Mint mondta, még 300 kilométeres jégtakaró van a Sommerset- és a Prince of Wales-sziget közötti szorosban, várnia kell, amíg szabaddá válik az út.

A közel egyhónapos, könnyű evezés közben szinte mindenütt jelen volt az állatvilág: fókák, belugák, bálnák, valóságos állatkert – mondta el az utazó. Egyszer megállt, hogy lefényképezzen egy füstölgő vulkánt, de miután meglátta a jegesmedvéket, azonnal visszafordult.

Az egyetlen incidens két nappal az indulás után történt: a férfit az erős szél egy homokpadra sodorta. Két napig próbálkozott, hogy kijusson a nyílt vízre, de a hullámok mindig visszasodorták a zátonyra. Végül védőöltözékét magára öltve csónakját két és fél kilométeren át vontatta a sekély vízben a nyílt tengerig.

Az 56 éves volt lyoni üzletember, aki 2012-ben elsőként kelt át egyedül evezve oda-vissza az Atlanti-óceánon, a tervek szerint szeptember végén, 141 nap után érkezik meg céljához, a Davis-szoros túlpartján fekvő Pond Inlethez. Hedrich 2013. július 1-jén indult a Bering-szoros bejáratánál fekvő Wales alaszkai csukcs faluból, mielőtt Tuktoyaktukban a tél beállta megállásra kényszerítette.

Heidrich egykoron kereskedelmi tengerész volt, majd vállalatvezető lett, és 2003-ban adta fejét a kalandokra: azóta több más kalandos vállalkozása mellett motorral vett részt a Dakar rallin és megmászta a Mount Everestet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.